Kunfehértói HITTAN
HÍREK
HÍREK : Mórahalmi hittanos kirándulás

Mórahalmi hittanos kirándulás

  2010.11.21. 22:38

 

2010. november 20-án, kora délelőtt, késő őszi kellemes napsütésben Kunfehértóról 29 fő általános iskolás hittanos tanuló és 5 fő felnőtt kísérő indult kirándulásra a Mórahalmi Római Katolikus Plébániára.

 

Útközben a csoport rövid pihenő keretében megtekintette Ásotthalmon Rúzsa Sándor fáját. A „Rúzsafa” mintegy 250 éves fehérnyárfa, amely a híres alföldi betyárvezér egyik legendájának tárgyi bizonyítéka a népi emlékezet szerint. A” Rúzsafa” környékén már igazi őszies köddel találkozott a kirándulócsoport, de mit sem zavarta a résztvevőket ez, ugyanis a mórahalmi kirándulási program kizárólag zárt téri izgalmakat tartogatott a nap hátralévő részére.
A Mórahalmi Plébánián Joó Balázs plébános atya fogadta a hittanosokat. A kedves vendéglátás után a tanulók megtekintették a plébánia szinte minden zugát. A plébános atya részletesen bemutatta a plébánia történetét, a paplakot, a közösségi helyiségeket, az internettel és játékokkal felszerelt gyermek,- és ifjúsági termet, valamint a különlegesen szép régi liturgikus eszközöket és ruhákat.  A történetekkel színesített ház-bemutató alkalmat adott a hittan órákon megtanultak felelevenítésére is, ugyanis sok játékos kérdést is kaptak a tanulók a katolikus élet alapjait jelentő liturgikus ismeretekből. A kunfehértói hittanos csoport már itt komoly dicséretben részesült a plébános atyától. A könnyed és játékos stílusú kérdéseire adott jó tanulói válaszok a kiránduló hittanosok alapos ismereteiről tanúskodtak.  
A plébániai séta után a helyi Karitász csoport munkaműhelyét is megtekintette a hittanos csoport, ahol az Adventre készülődés nagyüzemébe tekinthettek be a tanulók. A kézimunkában készülő adventi kis és nagy ajándékok, díszek százai borították a műhely falait, az asztaloknál több önkéntes karitász-munkatárs dolgozott ezen a szombaton is.
Az adventi ajándékok közül a Szent László Király Templomba vezetett kirándulók útja. A templom történetének, védőszentjének, szentéjének, hajójának és karzatának nagyon színes bemutatása során a plébános atya újra sok játékos kérdéssel járult hozzá a hittanosok tudásának gyarapodásához. Ekkor is dicséretben részesült a csoport, amely jó érzésű büszkeséggel töltötte el a hittanosokat kísérő három tanárt és a két fő felnőtt segítő munkatársat is.
A templomlátogatási program után a nagyon fontos és bőségesen finom ebéd következett a Pótkerék Csárdában, hisz a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe csak teli hassal kívántak a hittanosok „ellátogatni”.
A gyógyfürdői program kellemes kikapcsolódást és színes-játékos élményeket adott a kunfehértói kis és nagy hittanosoknak egyaránt. Az biztos, hogy az egész kirándulócsoport vissza kíván térni jövőre is Mórahalomra: hisz az új ismerőseink a Plébánián visszavárnak, az élményfürdő pedig visszacsalogat Bennünket…
A hittanos kiránduláson résztvevők köszönik a Jánoshalmi Plébánia,- a Kunfehértói Önkormányzat,- és a Kunfehértói Gyermekotthon elöljáróinak / vezetőjeinek és munkatársainak, valamint a két fő általános iskolai tanárnő,- a két fő gépkocsivezető és gyermekkísérő barátaink önzetlen segítségét.
                                                                                                                            Katus Károly
                                                                                                                              hittantanár

 

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatottság
Indulás: 2010-08-29
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG