Kunfehértói HITTAN
HÍREK
HÍREK : Mikulás, - Szent Miklós püspök

Mikulás, - Szent Miklós püspök

  2010.12.01. 21:20

A történelmi Szent Miklós püspök Kis-Ázsiában született, Patara kisvárosban Krisztus után 280. körül. 19 éves korában Myra püspöke pappá szentelte, amely után a Sion kolostor apátja lett. A szüleitől örökölt vagyonából segítette a szegényeket, rendszeresen ajándékokat osztogatott. Különösen szívén viselte a szegény sorsú gyermekeket.

 


 

 

Történelmi életéről egy keveset az úgynevezett krétai András és János konstantinápolyi szerzetes írásaiból tudunk. Ezek az írások Krisztus után 700 körül keletkezhettek.  
Szent Miklóst Lycia római provinciában található Myra püspökévé választották csodás körülmények között. Püspöki működése során számos jócselekedete és csodás segítségnyújtása miatt szentként tisztelték. Főpásztorként ötven évig szolgálta az egyházát.  
Szent Miklóst, a valódi Mikulást minden év december 06-án sok százmillió gyermek várja a világon.  
 
A szocialista-kommunista diktatúrák országaiban, - így Magyarországon is-, a múltrendszerben a püspök-Mikulást hivatalosan megtagadták. Helyette a pogány-ószláv világban ismert „Gyed Maróz”, azaz Télapó nevű ajándékosztogató bácsit váratták a gyermekekkel. Így a „Gyed Maróz” pártideológiai parancsra lett a téli évszak apója, egy természeti évszak megszemélyesítője. Ezzel egy soha nem létező történelmi személyt varázsoltak elő. Mint a kommunista eszme önmagában, ez a mikuláspótlás is egyfajta bálványimádási módszer. Egyben teljesen hasonlatos az archaikus-pogány fenyőünnepek lényegéhez. Az élettelen évszak (tél) és tárgyak (fenyőfa) primitív szintű, ugyanakkor csonkított szakrális jellegű megközelítése, a természetes vallásos emberi igények pótlására kitalált személyi kultusz (pártvezetők istenítése), a fák-kövek, évszakok (Télapó- Hópelyhecske) mitikus és mesés személyekkel történő felruházása egy aberrált világot teremtett, s egyben nagyfokú népbutítással helyettesítette a Mikulást.
 
Szent Miklós püspök-Mikulás másik modern versenytársa lett a finn országimázs-központ kulturális találmánya a Joulupukki, a finn Mikulás. Ezt igazi mikulásnak nevezik. Azt állítják róla a modern népmesékben, hogy a Fül-hegy (Korvatunturi) gyomrában lakik. Onnan indul útjára minden évben. Újabban évről-évre Joulupukki a Helsinki-Budapest járaton utazik Magyarországra nagy média nyilvánosság mellett.
 

Szent Miklós püspök-Mikulás harmadik modern versenytársa a Santa Claus, az „amcsi” Mikulás lett. Az amerikai Mikulás (Sinter Klaas, Saint Nik-klaas) hagyományait az Új Amszterdamba (New York) betelepülő hollandok honosították meg.

K.K.

 

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatottság
Indulás: 2010-08-29
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.